Az MVP dolog, még 1x, és nem szerényen…

Előrebocsájtom, hogy ez egy önfényezős, dicsekedős sztori, de annyi baj legyen, “…van mire!” – hangzik a könyörtelen válasz. Akinek nem roggyan meg a lába 1100 ember előtt, ha beszélni kell, aki nem rémül meg attól a felelősségtől, hogy huszon-harmincezer ember tölti le a könyvét, az egy kicsit minimum egoista és egy kicsit minimum ripacs is, nincs mit ezen tagadni, 46 évesen túl vagyok már azon, hogy álszerény legyek. :D

Szóval megírtam ezt a cikket, aztán lett még 1-2 másik is, majd ez a cikk is. Ez utóbbinál a kommentek most az igazán érdekesek, mert ugyanaz árad belőle, amit a napokban Viberen, Messengeren, Twitteren, telefonon, stb., publikusan és privátban is kaptam – azaz a konstans elismerés illetve persze az értetlenség is. Ezek azok a gesztusok, amiért megéri, és megérte mindig is, a 45 perc Lurdys csillogásért 30 órát dolgozni, 30 éve átlagban 4-5 órát aludni, könyveket írni akár hónapokig a többi (fizetős) munka rovására, napi 9 órában előadni “hajletépős” sebességgel, napi x db emailben legalább egy kis segítséget nyújtani, az elején legalább 7-8 évig dolgozni “apróért”, óriási alázattal közelíteni mindenhez, amihez nem értek, 5 évente újratanulni mindent, és persze mindezt egy plecsnitől függetlenül (is) megéri, az csak a hab a tortán.

Nagyon soxor kaptam már hasonló feedbacket az elmúlt kb. egy évtizedben, a vidéki szállodában a reggelinél szalvétára autogramot kérő kollégától (aki a munkatársait akarta ezzel lenyűgözni), a debreceni frissen végzett egyetemistától, aki a szakdolgozatát írta az előadásaimból és csak ámult megnémulva h személyesen is összefutunk, az egyszeri kolleganőtől, aki jelezte h minden este a hangommal (a screencastjaimon) alszik el (ez kétélű persze :D), a taxistól, aki korábban IT-s volt és felismert, az 5 fős középiskolás társaságtól, akik azért jöttek fel egy elődásra Pestre, hogy ne csak halljanak, hanem lássanak végre élőben is, vagy az Inetpub bandától, akik egy pólót csináltattak a fotómmal az első Lurdy-s előadásra (2007) és a végén körbeálltak ebben a pólóban a színpad előtt…

Hihetetlen mindez, és hihetetlen az is, ahogy mindez képes feltölteni. És qrvára nem akarok álszerény lenni, de _tényleg_ csak azt teszem, ami a dolgom (#doyourjob) és ami ebbe az életbe belefér, és bármi amit ebből kiszedek (ma már eléggé hatékonyan persze), az pluszban motivál, a koszos hétköznapokban is. Nincs semmi más extra a tudásvágyon és a szakmai alázaton kívül, a többi csak így alakult…

A végére csak 2 friss képi példa, amelyeken halálra röhögtem magam:

gtkomment2

gtmeme

Uff.

Az MVP dolog, még 1x, és nem szerényen…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem vagy egyedül, sokan lettek hirtelen MVPr(econnect)-esek:

    Hi there. I was an MVP for 10 years throughout Windows Mobile Development, Windows Development and Enterprise Mobility at last in Germany. My skills have changed over to Business Development and overall architecture. But being able only to enter a contribution for one product as your talk was about several broke my neck. But hey – life goes on. Glad to be here

    —-

    Dear all,
    Thanks for that invitation, after 15 Years with the MVP Status, i’m now part of this Reconnect MVP group.
    Hope i could help as usual….

    …..

  2. Nem veled van a gond, a rendszer sz@r.

    Mondjuk én képtelen lennén ennek a cégnek akár csak egy hetet is áldozni az életemből.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s