Új IT Pro meetup!

Évekig adtam elő Microsoft színekben és MVP logóval egy közismert meetup csoportban és mindig nagyon élveztem ezt a kategóriát, a rövid, de velős előadásokat és a laza, kérdezős hangulatot. A többszáz / ezer fős Lurdy / Sugár / stb. rendezvényeket is szerettem persze, de ez a forma azért egy közvetlenebb, emberibb léptékű dolog. Sajnos pár éve a korábban messziről is jól látható és a gyártók közül kiemelkedő Microsoft IT Pro támogatottság (elsősorban és leginkább a rendezvényeket tekintve) kissé khmmm, hézagos, ami persze szomorú, de ettől azért még nem dől össze a világ.

Évtizedes, “nagy” rendezvényes tapasztalatom van, 100M előadást letoltam már, rengeteg kiváló szakembert és előadót (plusz ezek kombinációját, ami ugye a fehér holló kategória :D) ismerek, de ami talán ezeknél is fontosabb: a nagyon szimpatikus, 2. sz. munkahelyem (az 1. a saját cég, továbbra is), a HM EI* is teljes mellszélességgel az ötlet mögé állt, így aztán nagy elánnal elkezdtünk valami újat létrehozni, azaz egy új meetup csoportot, ami a Budapest ITPro Meetup névre hallgat.

Az előadásokhoz a fullos infrastruktúrát a HM EI adja (és adott esetben kollégákat is előadónak), de a Microsoft Magyarország is partner a folyamatban, azaz többek között pl. “gebinbe” kapunk innen is nívós előadókat. Nem csak és kizárólag a Microsoft “földi” és felhős platformhoz köthető előadásokat tervezünk (lásd security téma első alkalommal), de azért persze többnyire mégis.

Kb. 16 óra alatt lett több mint 60 tagunk és több mint 40 résztvevő jelölt az első november 7-i eseményre, de ez nem elég, szóval kedves, hagyományosan lusta IT Pro-k :), tessék becsekkolni, de izibe. Plusz már draftban megvan a decemberi eksön is, volt és jelenlegi MVP-kkel, ergo gőzerővel indulhat a meetup busz :D


Most már egyszer csak kiírom: Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt..

Új IT Pro meetup!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: olvasni | IT?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s