Azure Site Recovery – VÉGRE!

Tegnap óta preview állapotban működik a Hyper-V virtuális gépek replikációja az Azure-ba és vissza – régiófüggetlenül, tehát számunkra is tesztelhetően. Emellett a már meglévő, két on-premises rendszer közötti Hyper-V replika, SCVMM közreműködéssel és Azure vezérléssel továbbra is rendelkezésre áll, de az ASR ezen része az az újdonság, amivel kapcsolatban az elmúlt 6 hónapban kb. 30.000 kérdést kaptam – érthetően.

A szolgáltatáscsomag új neve tehát az ASR (Azure Site Recovery) és tegnap éjszaka össze is kalapáltam, szerencsére (na persze :D, atomreaktoraim is vannak itthon és máshol is) minden előfeltétel rendelkezésre állt, ami nem, azt megcsináltam (lásd sok-sok kép), de elsőre mégsem működött, így a cikk végén látható esetleg másoknál is felszínre törő buktatók közül meg leküzdöttem egyet-kettőt ma délelőtt.

A szolgáltatás egyik oldalán tehát az Azure előfizetésünk áll, a másik oldalon pedig egy olyan Hyper-V, amely System Center Virtual Machine Manager hatókörben van, a felügyelt VM-et pedig ezen belül egy VMM cloud-ba pakoltuk. A sikeres végeredményhez telepítenünk kell a VMM-re egy komponenst (Microsoft Azure Site Recovery Provider), egy másikat (Microsoft Azure Recovery Services Agent) a Hyper-V szerver(ek)re (mert egy fürtön át is megy/mehet a dolog a Hyper-V Replica Broker-rel), illetve a mutatvány egy megfelelő EKU-val rendelkező tanúsítvány legyártásával és az Azure tárolóba beimportálással kezdődik. Az összes letöltendő cucc az Azure Management Portál ASR szegletében megtalálható.

Az előkészítés ennél azért kicsit bonyolultabb, azaz kicsit direkt sarkítottam, de a Azure oldal lépésről-lépésre végigvezet a folyamaton, így könnyű lesz, plusz – a teljesség igénye nélkül -szinte minden ponton nyomtam PrintScreent, íme a képes bemutató, a nyúlfarknyi kommentjeimmel.

asr00

Csak 6 lépés :)

asr01

A kapcsolat rendelkezésre áll az Azure és az SCVMM-em között

asr02

A nyolc cloud-ból egy érintett nálunk

asr03

Ez már egy VM kezdő replikációs varázslójának a befejezése, ennek a képernyőnek a sikeres elkészítése eltartott pár óráig > lásd buktatók

asr04

Két gépet replikálok az Azure-ba

asr05

Ezekkel a Hyper-V replikát használók számára már ismerős beállításokkal

asr07

Az on-premises (SCVMM plusz hálózatvirtualizációt használunk, ami nem feltétel, csak atom kellemes dolog) és az Azure hálózatok összerendelése

asr08

Készül a Recovery Plan, azaz a földi replikával ellentétben itt van automatizmus

asr09

Az SCVMM-ben a VM replikával kapcsolatos tulajdonságlapja

asr010

A Hyper-V konzolon megy szépen az inicializálás

asr017

0. számú buktató: a VM-nek muszáj egy VMM cloudban lennie…

asr017

…amelyet a provider telepítése után, így néz ki végleges állapotában.

asr018

1. számú buktató: csak Generation 1-es típusú gépek vehetnek részt egyelőre a replikában, viszont Windows/Linux vegyesen

asr019

2. számú buktató: a VM-nél, ha eddig nem tettük, akkor a Cloud Capatibility Profile-t ki kell tölteni

asr020

3. számú buktató: muszáj beállítani, hogy ez a diszk ilyen diszk

 

Nálam nagyon szépen működik már kb. 3 órája, ami hátravan még, az a recovery plan-ek finomhangolása és a failover tesztek (itt is van planning is), de a lényeg, az hogy a megújult ASR egy újabb örömteli változás az Azure kapcsán. A jelenlegi preview árazás (50%) részletei itt találhatóak.

Azure Site Recovery – VÉGRE!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Hogyan költözhet egy virtuális gép az Azure-ba? | tamas.gal

  2. Visszajelzés: Hogyan költözhet egy virtuális gép az Azure-ba?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s