Fastvue TMG Reporter

Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a cuccba. Igaz, láttam már korábban 1-2 helyen a reklámjait, de valahogy eddig nem éreztem késztetést hogy kipróbáljam. Most viszont kikapcsolódásképp egy TMG appliance-et kerestem egy céghez (bizony a Celestix 2023-ig supportálja!) és közben ráleltem erre is. Leszedtem, beüzemeltem az itthoni rendszerben, és naon megtetszett.

A Fastvue TMG Reporter 2.0 gyakorlatilag azt csinálja, amit a TMG is tud(hat)na: jelentéseket készít az átmenő forgalomról, riaszt, illetve on-the-fly is megnézhetjük, hogy mi zajlik éppen. De mindezt sokkal egyszerűbben, részletesebben, lényegesen látványosabban és egyszerűen beüzemelhetően. Két fő komponensből áll, az egyik az Arbitrer nevű, amelyet a TMG-re kell telepíteni, a másik pedig maga Reporter ami meg mehet egy WS08R2-re, vagy W7-re (ezt nem próbáltam), de a cég a TMG-re – érthető módon – nem ajánlja, mivel IIS kell hozzá, merthogy az eszköz elérése böngészővel működik.

tmgreporterinstall

Ha a nagyon egyszerű telepítés végetért a TMG-n és a leendő Reporter gépen (nem árt ha kinyitjuk a Reporter gép felé az adott hálón a 49361-es TCP portot), majd ezután a böngészőből (az IE10 még fáj neki, de azért engedi) első lépésként megadjuk a TMG szerverünk nevét, és kis várakozás után máris ledöbbenhetünk a sok és kellemesen összerendezett adaton.

tmgreporterdashboardl

Van egy Dashboard-unk a 30”-os monitorunkhoz :), konfigurálhatunk érdekes riasztásokat, és persze a jelentések terén is vannak opciók, pl. emailben megkaphatjuk mindennap, vagy hetente, vagy havonta, de egy lekérdezéssel bármilyen intervallumról is készíthető egy riport. Van Company Overview és User Investigation is, meg sávszélesség használat figyelés, összekötés az AD-val és további extrák is, szóval el lehet nézelődni benne rendesen.

Egyszer minden TMG szaki nézze meg, a 30 napos verzióért csak egy emilcímet kell megadni (ilyen is ritkán van) itt: Fastvue TMG Reporter letöltése.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s