70-669

Már leírtam az előzményt, ma megvolt a második, és sikerült.

Nagyon könnyűnek éreztem (890), amihez persze hozzájárult az is, hogy a desktop virtualizációs vizsga az 60%-ban RDS+VDI, 15% App-V, 15% Med-V + 10% egyéb. Igazából ha az a két –V sokkal több lett volna, akkor talán lényegesen nehezebb lett volna, épp ezért a felkészülésben ezekre próbáltam fókuszálni, mert tényleg más arányra számítottam. Ráadásul, vmiért azt gondoltam, hogy ez is kb. 55-60 kérés lesz, pedig csak 44 volt.

Az RDS meg tényleg nem gond, köszönhetően a csomó előadásnak/cikknek amit csináltam már ebből a témában az elmúlt 3-4 évben, plusz egy február óta tartó mega-giga RDS migrációs projektnek, amelyben külső szakértőként veszek részt egy nagyon korrekt cégnél ;), és időnként tényleg bitszinten kell ütnöm-vágnom a cuccot.

Most az jön, amit zéró felkészüléssel simán bebuktam amikor még béta vizsga volt (lásd előzmény), ez pedig a 70-659 (Server Virtualization), egy hét múlva. Kiváncsi leszek, de azért csak összejön, így majdnem pontosan 2 év után, és másodszorra…

 

Ja igen, és figyeljünk oda, h mikor Session Broker és Connection Broker, szépen keveredett 1-2x a Windows 2008-as TS, plusz az R2-s RDS :D

Ja és hogy el ne felejtsem: a legnagyobb meglepetésemre volt 2 db KMS-es kérdés is (a 10%-ban ezen kívül pár certificate kérdés szerepelt), de jó, hogy az első ilyet életemben a nyáron csináltam, ráadásul élesben, persze kényszerből. Sosem vész el semmi, amit megtanulsz, ez a mai okosság, uff :)

70-669” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: 71-411, 71-412 « tamas.gal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s