Az a jó, ha változik

Írok újra. Írok ide. És írok újra, ide.

De miért ide?

Azért mert ahová eddig írtam, oda már nem írok, vagyis idén szeptemberben már nem hosszabítottam meg a szerződésemet a Microsoft-tal. De nem gáz ez, sőt, telistele vagyok pozitív energiával. 2011 tényleg a változások éve, és ez már vagy a harmadik olyan régi-régi dolog, amivel ”leszámoltam”, de kétszer annyi van helyette, úgyhogy nem hogy nem fáj, hanem tényleg élvezem.

Az előzmény: 2006 február 17-én* kerültem először “üzleti” kapcsolatba a céggel, mégpedig egy webcast apropóján. MVP-ként már jártam ott előtte párszor (meg Redmondban 3x, meg más MS irodákban is), de ez más volt, mert dolgoztam. Végre. Hol máshol akarsz dolgozni, ha informatikus vagy, és ha a Windows logóval kelsz/fexel? :)

Aztán ezután nagyjából vagy három héttel, már élőben is felléptem a Lurdyban egy komoly tömeg előtt, Fóti Marcival (“a” Fóti Marcival, bizony ám :D), és a Windows Server 2003 R2 kapcsán, és először mint olyan előadók, akik nem az MSHU-ban dolgoznak – hanem “csak” MVP-k. Ez a felállás, mármint hogy külsős szakemberek is lehetőséget kapjanak – akkor még majdnem friss munkaerő – Budai Peti ötlete volt, és mondhatom (és persze mondják mások is azóta is, elégszer), hogy fényesen bejött.

Ezután még kb. 7-8 hónapig dolgoztunk együtt alkalmi jelleggel (de sokat: rengeteg webcast volt, újabb előadás, egyebek, stb.), majd 2007. január 1-től már állandó szerződés formában (de nem főállásban**), accounttal, miegyébbel, hosszabb távra. Majdnem azonnal kaptam egy komoly fizetésemelést és rengeteget agyaltunk és iszonyat mennyiségű munkát letoltunk és újra és újra kitaláltunk egy csomó dolgot (na jó, a Peti talált ki majdnem mindent :D, én csak szakmailag segítettem), és megcsináltuk. És mindig azt csináltuk meg, vagy még jobbat, mint amit kitaláltunk.

Mentek az évek, program program hátán, projekt projekt mögött, konfok, online és offline anyagok, könyvek, újság, végre király website, extra rendezvények, MVP eksönök, siker, nők :), pénz, csillogás, egy csomó addigi MS ellendrukker/ellenség :D, vagy addig csak közömbös ember visszajelzései alapján látható volt, hogy tényleg változik valami az ITPro közösség megítéléseben (és ehhez nem statisztikát kellett nézegetni és erre kihegyezni mindent, mert azt ugye mint Churchill óta tudjuk…). Volt azért méreg is, meg időnként kavarás, hiszen ez is egy multi vagy mi :), de mindig azt éreztem, hogy hasznos vagyok, hogy számít amit csinálok, és marhára megéri, és nem baj, ha néha úgy tűnik, hogy nagyobb a befektetés mint a haszon, mert azon a helyen teszem a dolgom, ahol kell, és ahol tényleg lehet is tenni. Hehe, idealista vagyok, mi? :) Yepp, néha az.

(Innen utólag kihúztam egy hosszú bekezdést arról, h mindent csináltam és hogyan, és milyen visszajelzésekkel, mert kicsit nagyképű lett, bár mondjuk teljesen igaz :D)

A Peti szállította ezerrel az újabb és újabb időnként egészen elképesztő volumenű és egyediségű ötleteket, és persze az összes nem szakmai hátteret megteremtette a tervekhez és a munkához (ami a legdurvább meló ám az egészben egy multinál), és stb.. Működött, és én még most is, ma is, 40 évesen, 16 év szakma után is odavagyok azért, ami működik, és feszt az jár a fejemben, hogy hogyan működhetne még jobban.

És még mindig nem égtünk ki.

De a helyzet körülöttünk megváltozott. Tavaly nyáron szervezetileg is máshová kerültem (globálisan változott a rendszer, nemcsak itthon), elvileg ugyanazzal a feladattal, de másokkal és más kapcsolatban. Itt már nagyon sok minden hiányzott, mindenféle szempontból. De talán még mindig jók voltunk vagy kb. egy félévig mondjuk egy közép európai összehasonlításban, de aztán már nem nagyon, vagy inkább nagyon nem :) Mivel, kb. 10 év alatt elértem azt, h nem kell görcsösen ragaszkodnom a munkahelyekhez (és egy viszonylag vastag juttatáshoz), inkább váltok, mint kínlódok. Na ez történt most. De az a jó, ha változik.

* nem véletlen h ennyire pontosan emléxem :)

** mert ugyan megígértették velem fentről, hogy 1 év után visszatérünk erre, mert muszáj lenne, de aztán valahogy csak megtűrt lettem, mert én már nehezen mennék el főállásban bárhová, szó szerint nincs az a pénz :D

Az a jó, ha változik” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Aham… Akkor most kúszik fel egy Debian, meg VirtualBox meg iPhone-od lesz? :-D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s