Az év vége, a fáradtság és a 71-659

Ma vizsgázni voltam.
 
Általában decemberre jövök rá, hogy van 1-2 vócserem még, illetve, valahogy béta vizsgák is nagyjából ekkora válnak szabad prédává. Ráadásul már októberben eldöntöttem, hogy december 10-e után semmit sem fogok csinálni kötelességből a 2009-es évben, csak amihez kedvem van és lőn, most már van idő vizsgázni, van idő a TV BIOS-át frissíteni, ééééééés végre vettem egy qrva nagy dobozos, 1100 darabot tartalmazó, és elektromos alkatrészekkel is jól ellátott Technic legót is, és annyira fantasztikus élmény volt összerakni (homo creator vagyok, nna), hogy megrendeltem egy másikat is + 1 motor szettet, és közben megvan a tipp a harmadikra is :) 
 
Szóval azért jött a december 10, mert ti. roppant fáradt vagyok hónapok óta, és ez nem duma, mert persze aki pörög az általában fáradt, és mint tudjuk én elvagyok hónapokig a standard 3-4 óra alvással, de ez most más, már október elején kiakadtam párszor (értsd: qrva beteg lettem szinte zéró előzményekkel), ráadásul általában egy fontos esemény, vagy egy fontos munka után, ami nálam azt jelenti, hogy vhogy tudat alatt kihúzom 110%-on amig megvan a feladat, aztán mikor élvezhetném az édes gyümölcsöt, akkor lebetegszem :) Amúgy nem vagyok betegeskedő típus, szinte sosem, de ez az októberi kétszeri alkalom ráébresztett, h gáz van, tényleg ideje lesz kicsit pihenni.*
 
Azért más ez az év, mert a nyarat reláxiós gyakorlatként a szolid, 240 m2-es családi házunk majdnem 3 hónapig tartó, erőltetett menetben történő felújításával töltöttük (ha leírnám, hogy mennyi mindent megcsináltattunk, kiderülne, hogy a 3 hónap gyk. lehetetlen, de a szervezés 5*-os volt, nem volt ritka, hogy 3-4 csapat tizenx embere ugrabugrált kint és bent, hajnalonként pl. Debrecenbe száguldoztam spéci burkolatokért a fürdőszobákba, szakdolgozatot tudnék írni a kondenzációs, kollektorokkal támogatott kazánokról, és stb., stb., stb.), összvissz 3 nap nyaralással. Ez aztán szépen megbosszulta magát ősszel, így előre beterveztem, hogy a december 2-i TechNet után még lesz egy fontos, 6 szerveres, connection brokeres, rds farmos meló, amivel a napokban gyk. 97%-ban végeztem, meg egy, pontosabban kettő TMG RTM-re átállás (az egyik itthon :D) és utána pihi.
 
Nagyjából így is lett, most végre kisebb dolgok jönnek, a feleség által hetek/hónapok óta felírt itthoni teendők + kari, plusz tanulás (tavasszal megint nagy dolgok jönnek!), a szintén hetek/hónapok óta porosodó virtuális laborok előkapása, és talán újra tudok majd írni a TechNet blogra is, meg ide is (elveszítettem a ceruzámat vhogy az elmúlt hónapokban :D), meg a Technic legók, sőt 9 év után 1,5 hónapja újra elkezdtem kosarazni (mit mondjak, az első két alkalom kemény volt). Meg minimum egy vizsga, mer az kell.
 
Szóval a kisebb kanyarok után jöhet a 71-659. Virtualizáció az R2-ben. Béta vizsga az IQJB-ben. Huhhhh.
Szóval, izé, évek óta virtualizálok, mint előadó és tréner nem is tehetek mást, de jó sokáig erősen konzervatívan közeledtem a témához, és igencsak szkeptikus voltam ("mer’ ugye ...az számít szervernek, amit nem bírok felemelni" – ehhez képest 2 fájl mióta szerver? :D), mostmár nem annyira, úgy tűnik, hogy a kezdeti túláradóan hangos "az égvilágon mindent virtualizálni fogunk" lendület az általam már jobban favorizált "ami kell, csak azt virtualizáljuk" mederbe terelődik, másrészt a Hyper-V R2 és pl. a VDI azért tényleg nagy szám. De függetlenül a ténytől h nap mint nap virtuális rendszereket ütök-vágok, igazán mélyen nem értek hozzá, az alapokkal adott esetben simán a sarokba lehet szorítani. Ezért is választottam ezt, mert kiváncsi voltam, hogy mennyire kell érteni hozzá, legalábbis papíron.
 
Nos, kőkemény volt, 70 kérdés, max 210 perc (ez mondjuk nem szokott gond lenni :D), kb. 25 SCVMM 2008 R2 (!) + kb. 10 sima Hyper-V, kicsit több Hyper-V NLB-vel/iSCSI-val/diszkkel, kb. vagy öt VMWare (!) a maradék pedig kellemes meglepetésként RDS. De annyira azért nem örültem az utóbbinak, mert a fele még ennek is licenszelés volt… De a kérdések érthetőek voltak, rövidek, tömörek, és nem nagyon tartalmaztak féloldalas rizsát, vagy zavaró képeket, ábrákat, szóval jól lehetett haladni. És háááááát szerintem ez lesz első bukta vizsgám, úgy sejtem, hogy kb. 35-40-et biztosan tudtam, meg még vagy 10-12-öt talán-talán, de kb. még 1x ennyi tényleg csak találgatás volt. Végeztem is kb. 75 perc alatt, ergo 8 hét múlva kiderül, amit most is tudok :)
 
 *Ergo nyomban fel is mondtam a legrégebbi munkahelyemen, 13,5 év után búcsúzom december végén, ami egyáltalán nem volt könnyű döntés, mert nagyon szerettem, és tökjó rendszert fejlesztettem az évek során + ki volt ny@lva a s3gg3m is + nagyon rugalmas volt a "hozzámállás", de már 2 éve vacillálok, és ha ez a módja, hogy hétköznap és nappal csináljam a legfontosabb és legjövedelmezőbb teendőimet a következő években, akkor ezt kell tenni. És talán így még szabad hétvégéim is lesznek, már 2010-ben is. Uff.

Az év vége, a fáradtság és a 71-659” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: 70-169 « tamas.gal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s