Zajlik…

Hejj, kedden felléptünk, Sugár, IT, Biztonság, végre beszélhettem az ISA-ról 8-10 főnél nagyobb hallgatóságnak, ráadásul két sessionben is, de az egész nap rendben volt nap – kisebb bakikkal, de belefér. Sokat nem ábrandozhatunk, jön a következő, novembert 11., WS08, ugyanott, ugyanúgy, de én pl. már csak 1 sessiont tolok, mert kissé fáradok, ráadásul közben még el kell csúszni Barcelonába is egy hétre :)
 
De zajlik egyébként is, mert mi az a hétvége pl., aztat eszik-e vagy isszák? :) Nyár óta nem tudom.
Múlt szombaton pl. megejtettem az esedékes alaplap/cpu/ram/táp/egyebek cserét az otthoni desktop gépben, már muszáj volt, Gigabyte X48-DS5 + E8500 + 4 GB 800-as Kingston + 16MB-os cache-sel rendelkezo 320-as SATA2-es HDD rendszernek, az MSI NVidia 7600 GT-s kártyám maradt, még mindig ez a legmagasabb indexű az összetevők között az SAT-ban, 5,9, igaz a legalacsonyabb is mostmár 5,6 :D, húz naon, élmény, mindezt mostmár 64 bites Vistával. Minden működik (nekem vhogy nincs olyan kisugárzásom mint egyeseknek :D), a délelőtt elment a hardverrel (imádom), délután sw, estig egyfolytában, és Te jó isten, az x64 gyakorlatig zéró gondot okozott, viszont az Adobe Design CS3-mal és a CorelX4-el többet szívtam, mint minden mással összesen, pedig van még jópár komponens, nem véletlenül tartott vagy 8 órát a gép komplett felállítása – úgy h minden fontos app konfigja vagy le van mentve, vagy szinkronoz vhova, tipikusan központilag a 3 munkahelyi PC-m, a PDA illetve a notebook között, ez már majdnem 1 felhő :D
 
Vasárnap viszont egész nap screencast fabrikálás, reggel 8-tól éjfélig (igaz ebben a Camtasia konvertálás is benne van, ami majdnem 1 GB nyersanyagnál (kb. 170 perc lett a vége, és szinte új anyag az ISA-ról) már nem kevés idő, mondjuk emiatt is jól jött a tuning a gépben), a 2 komplett előadás az összes demóval elkészült. Nemtom észrevettük-e, de mostmár így csináljuk, teljes anyagot adunk az IT-k után 1-2 héttel, előadás plusz demók, ha én kezdő szaki lennék, a 10 ujjam is megnyalnám, hol volt ilyen pl. nekem a 90-es évek közepén??? Mázlisták :)
 
A múlt héten, mindeközben összekalapáltam egy SContoso nevű, rejtélyes célú Shuttle barebone-t, előtte a nagy Contoso-nkat, ami mostmár egyaránt VS2005 / Hyper-V képes lett (mondjuk immár van egy nagyon-nagy testvére a cuccnak, a SUN-tól, egészen jó Intel kompatibilis holmijaik vannak), muszáj volt, mert a DaRT sem mindenható. Azóta meg minden (nemlétező) szabadidőmben a TMG-vel és az IAG SP2-vel foglalatoskodom. Sőt, leszedtem és kipróbáltam az SBS 2008-at. A legdiplomatikusabban úgy fogalmaznék, hogy nem vagyok az SBS vonal lelkes hívője :D, de ez most más, jó (jobb). Az EBS, az SBS nagytesója meg főleg, de az már nem is annyira az, tökúj dolog.
 
Közben ledöglöttem, még múlt pénteken, a szokásos megfázás, láz, köhögés (előadáson, screencastban előnyös) az immunrendszerem kb. egy 6 éves etióp gyerekével vetekszik, de így legalább a Neocitran, ACC200, stb. szerektől,  egyfajta kábulatban pörgök :)

Zajlik…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. " hol volt ilyen pl. nekem a 90-es évek közepén??? "
    Miért, te nem kaptál az 5 (6?) CD-s Windows 2000 akadémiából..?
    NA jó, az nem \’90-es évek…

  2. "Mázlisták :)"Ja… de szerintem elsősorban azért, mert van egy Gál Tamásunk, Lepenye Tamásunk, Somogyi Csabánk, Soós Tiborunk (a teljesség igénye nélkül) stb. :-) Ha mindez a 90-es évek közepén történik… hmmm na jó nem elégedetlenkedek, a lényeg rengeteget tanulok tőletek.
     
    Grat, a keddért! :-) Köszönjünk! Nagyon tartalmas nap volt.
     
    Javulást és jó utat! Remélem lesz beszámolód róla?!  

  3. A kilencvenes évek közepén "volt" egy Szalontay Zoli, egy Kőnig Tibi, aztán később egy Horváth Tamás, Bátorfi Zsolt, meg Fülöp Miki. A mostani "aktív generáció" tőlük tanult.
    Azért használok csupa idézőjelet, mert a fenti kollégák többsége ma is aktív, csak más szerepkört visz. Érdemük viszont elévülhetetlen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s