Esemény volt

Tegnap volt a Nap, azaz a Rendszergazda Nap (kis segítség az értelmezéshez) és ennek itthoni adaptációja a Microsoft TechNet Rendszergazda Nap (ezt a nevet én találtam ki az imént :D).

(Budai) Petivel már a tavalyi nyár elején agyaltunk azon – pontosabban Ő, én inkább csak az ötlet tesztalanya voltam :D -, hogy hogyan lehetne valahogyan ezt az alkalmat a jelentős méretű magyar windows-os közösség legalább egy része számára is élvezetessé tenni. Akkor valami egész másban gondolkoztunk – nem mondom meg, hogy mi az, mert talán 1x még az is megvalósulhat. Idén tavasz végére aztán változott az elképzelés, és a "csapatépítés majdnem ismeretleneknek" vonal mellé sorakoztunk fel, kart karba öltve az MSHU-s rendezvényszervező csapattal illetve a technikai/szakmai segítséget nyújtó MVP-kkel. A helyszín a Green Hill Rendezvénypark lett a hajógyári szigeten (nagyon kellemes környezet), a lebonyolításban pedig a 8 tematikusan összeválogatott csapat (Windows OS, Exchange, Biztonság, Virtualizáció, Sharepoint, AD, System Center és SQL, egyenként 20 fővel) gyakorlati illetve elméleti versengéséről volt szó. Abszolúte nem éles versenyt terveztünk és főleg nem komolyat, mindenképpen az ismeretségek kialakulása, a találkozások és a szórakozás volt a legfőbb cél, úgyhogy ez az esemény ofkorz egész más volt mint általában a Technet eksönök, leszámítva a kaja/pia mennyiséget/minőséget*.

Csütörtökön még kicsit aggódtunk pár dolgon, pl. elég érdekes lesz-e, kitartóak lesznek-e a kollégák (12-től minimum 6-ig ment a szervezett program), egyáltalán a program egy jelentős részét képviselő outdoor programok (élő csocsó, segway, íjászat, darts, stb.) nem mennek-e át majd vízi versenyekbe és voltak más problémásnak tűnő felvetések is, de hát ez szinte mindig így van – aggódunk, mert maximalisták vagyunk. Összeszedtünk egy akár ipari mennyiségnek is tekinthető könyvállományt (rohadt nehéz lett a cucc, miután beraktam dobozokba), 20 db digitális képkeretet, 30 db Informatika Tisztán könyvet (ezek voltak a csapatverseny díjai), plakátokat, a márciusi eseményről más ismerős ws08/sql08,vs08 energiaitalt és millió egyéb cuccot, amit aztán pénteken kora reggel beömlesztettünk a két kocsiba, szó szerint, az Accord első fele pl. kissé megemelkedett, pedig velem együtt amúgy jóval több mint 1,6 tonna :)

Most, hogy túl vagyunk rajta, csak azt tudom mondani h sztem marha jól sikerült, minden működött, minden program jól sikerült, sőt néhány egészen szenzációsan, és még az időre sem lehetett panaszunk valamint a résztvevők aktivitására illetve a csapatként működésre sem – a szervezésről nem is szólva (egy dolgot szúrtunk el, máshol elolvasható). Azt a brainstormingot pl. amit a 15 kollégával a Biztonság csapat (ennek segítője voltam én) bemutatkozó prezijének elkészítése során levágtunk, azt fel kellett volna venni videóra, hihetetlen volt, sz*rra röhögtük magunkat, és jó is lett (+extrák: egy csinos hostess hölgy bevonása, illetve egy nagyon gyorsan megkreált tűzfalas csapatfotó, lentebb látható), aztán valahogy a többi csapat előtti premier végül nem lett olyan fényes, de nem gáz, mert az outdoorban elég jók voltunk ahhoz (pl. az élő csocsóban 10:3-ra lealáztuk az SQL csapatot), h végül a bemutatkozás illetve a vetélkedő eredménye ne rontsa el naon az összesített eredményt, így aztán a végére 4. helyet csíptük el, ha jól láttam.

Szóval én rendkívüli módon jól éreztem magam, egy csomó szakit megismertem, velük és a már egyébként is ismerős kollágákkal jókat dumáltam, rengeteg röhögtünk a vetélkedő vagy a bemutatkozás során, közben pedig a klasszikus csocsóval (amit marhára imádtam és rengeteget űztem a billiárddal együtt az életem egy adott korszakában, kb. vagy 10-12 éve) egy egész rakat győztes meccset lenyomtam :), és egészen nyilvánvalóan az volt az érzésem, h másoknak is bejött a dolog, márcsak azért is, mert jópáran meg is kérdezték tőlem, hogy jövőre is lesz-e ilyen…

Kapcsolódó írások:
Lepi
JoeP
Asterix
Neo (update)


*nem nagyon vagyok hiteles kritikus, mert a Lurdyban szinte sosem eszem, mert nincs rá idő, nem úgy alakul, utálok könyökölni, stb., de ez a kaja például nagyon rendben volt

Esemény volt” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Sziasztok,
    Nagyon jó volt, örültem, hogy közelebbről láthattam sokatokat és személyes kapcsolatokat építhettem. Remélhetőleg a Lurdy-ban vagy más rendezvényen már ismerősként köszönthetjük egymást. Csak azt sajnálom, hogy nem maradhattam ott a ráadás party-ra, egy sör nagyon jól esett volna :(
    Jó volt Tamással csocsózni, nagyszerű partnereket találtunk! A sok apró gadget is kellemes meglepetésként ért, ahogy remekül szórakoztunk a feladatok megoldása közben is. Lepenye Tomi virtualizációs fertőző tehetségét eddig csak legendákből ismertem, de most személyesen tapasztalhattam, hogy mindent áttolna a virtuális világba :)
     
    Remélem legkésőbb jövőre találkozunk ismét!
     
    Üdv
     
    Gergő (viva Espana)
     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s