minden evben – igy tavasz vegen, nyar elejen – mergelodok egy kort azon, hogy h mibe kerul ujra es ujra egy csaladi haz kertjenek/udvaranak fenntartasa, illetve csinosítása, bovitese, stb.. persze aztan az eredmeny nagyon gyorsan reszeteli ezt a negativumot. nyilvan viszont onmagaban ez meg keves, kell egy ambiciozus napszamos is, aki ezt idevarazsolja nekunk. szerencsere – mivel tolem viszonylag tavol all a kapirgalas es a faultetes, raadasul sose erek ra – van egy embedded emberunk erre a celra, aki egyben a terebelyes csaladunk mozgatorugoja is, a parom.
hihetetlen munkat vegez* a szinten nemletezo szabadidejeben. nagy respekt jar ezert, mert ha csak a szinte minden esti 15 percet nezem, amit kint toltok feluduleskepp a vacsora utan (persze sokszor kint is vacsorazunk mar mostansag), nekem mar akkor is elmeny. es most is, ezen a szep szombat reggelen, amikor a csalad egy reszenek kikiserese utan (a parom a gumicsirkevel becelozta a Vidamparkot :D), hirtelen elkezdtem vadul fotozni. ez egyebkent azert is tortenhetett meg, mert neha kepes vagyok barmit kitalalni, es ezzel az idot, huzni-halasztani, csak ne kelljen dolgozni (SCE webcast, jovo het penteken) :D
meg lehet nezni, gyonyoru…
—
GT 
A béke szigete… egyelőre. De aztán jön majd június vége. :)
aaaa, dehogy. az semmi. gondolod, h egy 18-20 evesekbol allo, raadasul altalam kontrollalhatatlan csapatnal lehet rosszabb? merthogy ilyen is szokott lenni, igaz ritkan, mert kemeny vagyok, mint a sziklak :D.