Összefoglalás (dolgozat nem lesz :D)

2005 december 28-án írtam a következő bekezdést, ide, ebbe a blogba:
 
"MS tervek 2006
a nepszeru, am megis nyugalmazott MVP kollega, Steven Bink osszeszedte egy bazi hosszu listaba, hogy mit varhatunk jovore az MS-tol a kulonbozo prodaktok szempontjabol. Csak a WSS részbol es csak az engem erdeklo reszeket pasztazom be, a tobbi a cikkben lekovetheto."
 
Most eljött az alkalom, hogy kicsivel több mint egy év múlva kiegészítsem a listát a valós állapottal (plusz egy hangyányit a kliens oldali tervekből is szemezgettem utólag), azaz azzal, ami megvalósult a tervekből 2006-ban, meg még azzal is, ami nem.
 
Nos, a felsorolást csak némi személyes tükörrel és bevezetővel sikerült csak elkészíteni, hiszen sok termék megjelenése, tesztelése, bemutatása érintett közvetve és közvetlenül engem is a 2006-os évben. Abban az évben, amikor pl. (többek között) a legeslegelső és a legutolsó webcastot is nekem sikerült prezentálni (a kettő között persze a havi egyről heti egyre, sőt néha heti kettőre is szaporodott az előadások száma), amikor is első alkalommal álltunk ki egy tisztán MVP-s duóban Fóti Marcell kollégámmal 600 érdeklődő elé egy TechNet előadásra (R2), amikor aztán már az 1100-as számot is átlépte a jelentkezők száma egy másik hasonló eseményen (Vista és Longhorn), amikor bezárt, majd alapos és látványos változtatások után újra beindult a magyar nyelvű TechNet "ojság" (és amikor online elérhetővé vált a teljes archivum is!), amikor elindult – az átlag MS weboldalakhoz képes eszméletlenül dinamikusan frissülő – magyar TechNet site és blog, amikor váltott lovakkal, online tudósítottunk az IT Forum-ról, és amikor… rengeteg minden történt még, és reméljük ez a Microsoft termékekkel foglalkozó kollégák számára nemcsak abból észrevehető hogy félóráig gondolkozom, hogy mit hagyjak ki a 2006-os a Microsoft Magyarország által szervezett és lebonyolított eseményekből, azért hogy ne csak erről szóljon ez a cikk :)
 
Nnnaaa, ennyit a közös- és az önfényezésről :D. Az alábbi lista persze a teljesség és a tökéletesség igénye nélkül készült, mert pontos megjelenési dátumokat utólag beszerezni általában elég nehéz feladat (kis segítség a kezdő terminológia értelmező olvasók számára: a "Q" negyedévet, a "H" pedig félévet jelent, az RTM pedig a végleges változat rövidítése).
 
– Windows Server 2003 R2, RTM 2005 december, VOL and OEM available Q1 2006
Nem csúszott el, 2005 decemberében valóban volt RTM, majd a többi "lelőhelyen" is megjelent 2006 elején. Rengeteget foglalkoztunk vele, mert elég sok érdekes és fontos dolog került bele az első R2-be. Igaz, pár dolgot végül mégicsak kihagytak belőle az előzetes tervekhez képest (pl. az új TS szervert vagy a NAP-ot), de a Longhornban pótolták/pótolják.
 
– Windows Storage Server 2003 R2, RTM Q1 2006. Available through OEM Q1 2006
Az előző R2-vel egyidőben jelent meg (ahogyan egyébként a Virtual Server 2005 R2 is), azaz 2005 decemberében, ez a csak az OEM gyártók számára elérhető, speciális fájlszerver funciókkal (pl. SIS, SAN és iSCSI támogatás) megtűzdelt verzió.
 
– Windows Server 2003 SP2, RTM Q4 2006
Ez az időpont viszont már biztosan nem jön össze, az SP2 jelenleg az első RC utáni legelső buildnél (2845) tart a Connect-en . A hírek és a tapasztalatom szerint az SP2 kifejezetten klasszikus javítócsomag jellegű lesz (ellentétben az SP1-gyel, amelyben azért volt jópár generális változás és új komponens is), kevés újdonsággal, amelyek közül talán a legjelentősebb a WDS, azaz a Windows Deployment Services.
 
– Exchange 2007 (12), RTM Q1 2007
Nos, ez a termék viszont kivételesen hamarabb érkezett meg, azaz az RTM december elején, kicsivel lecsúszva a Vista és az Office 2007 párostól, sok szó esett már róla ezen a blogon is (de még fogunk is irni sokat, sőt…). Nagyon sok, az Exchange Server alapvető elemeit érintő változás, rengeteg újdonság jellemzi, ami sok-sok új tanulnivalót jelent mindannyiunk számára.
 
– ISA 2004 SP2, Q1 2006
Szintén időben, sőt inkább hamarabb jelent meg (2006 februárjában), és szintén nemcsak hotfixek és patchek egyvelege lett, hanem egy előzetes az ISA Server 2006-ból. A fókusz a "Branch Office" (Fiók iroda, Telephely) tárgykörben volt elsősorban (pl. HTTP tömörítés), de javítottak a CARP-on és (a nem admin userek számára is működő) automatikus proxy konfig terítésen is, valamint bekerült a Microsoft Update Caching, és a DiffServ is a termékbe.
 
– ISA 2006, H2 2006
Rendesen, időben (szeptember elején) érkezett, szintén sokat írtunk már róla (és 2007. január 17-én egy passzoló webcast is lesz). Érdekes volt az első szembesülés, amikor is a felszínen nem nagyon sikerül érdemi változásokat tapasztalni, de aztán ezt a felszínt kapargatva sorra jöttek a praktikus és remek újdonságok, mint pl. a nagyon komoly mértékben kibővített hitelesítés metódusok és a hitelesítés delegálása, a Flood Mitigation, az új publikálási lehetőségek, az NLB támogatás, vezérlés és ellenőrzés a Standard verzióban is, és még sorolhatnám.
 
– WSUS, SP1? Q2 2006?
Az SP1 megjelent rendben május végén, de ami ennél nagyobb durranás, az az, hogy alakul a WSUS 3.0, amely jelenleg Beta2 állapotban leledzik (lassan fél éve, azaz augusztus közepe óta, ergo a szokásosan kissé komótos tempóban készülget). Itt a blogon illetve a TechNet újságban is írtunk a következő WSUS-ról.
 
– SMS v4, Q4 2006 Beta 2, H1 2007 RC, H1 2007 RTM
Immár máshogy hívják (System Center Configuration Manager 2007), de nagyjából időben van, októberben jelent meg a Beta1 és változatlanul a jövő év közepére igérik a véglegest.
 
– MOM v3, Public Beta july 2006, RTM Nov 2006, TAP opens may 2006
Szintén új neve van (System Center Operations Manager 2007, és van egy "Essentials" nevű "kisebb" testvére is a kis- és középvállalati kategória számára), és az RC2-nél tart, amely december közepe óta letölthető a tesztelők számára.
 
– Longhorn Server, Beta1 Q3 2005, Beta 2 2006, RTM Q1 2007
Nos, erről a termékről is rengeteget beszéltünk már, és főképp jövőre nagyon sokat fogunk online és offline is, imho a jövő év (az elejét leszámítva > Exchange 2007) erről fog szólni. Nagyjából ez is a menetrend szerint halad, 2007 elején lesz publikus Beta3. Nekem nagyon sok minden tetszik már most is, és szerencsére még odébb van a "Feature complete" zárás időpontja.
 
És végül jöjjön két kliens oprendszerrel kapcsolatos terv és tény:
 
– Windows Vista, Beta 1 Q3 2005, Beta 2 Q1 2006, RTM H2 2006
Ez az év, és főképp a második félév a Vistáról szólt, nem ok nélkül, majdnem másfél évnyi béta és több mint egy hónapos mindennapi használat után sem változott meg a véleményem: a Vista egy nagyon látványos, funkciókban is nagyon erős, stabil és biztonságos kliens operációs rendszer. Egyébként szinte mindent tudunk már róla, ezer köbméter infót felhalmoztunk itt is és máshol is, az RTM-et november közepe óta használ(hat)juk, általánosan (azaz a  boltokban) pedig január legvégén debütál majd.
 
– Windows XP Service Pack 3, Summer 2006
A helyzet az, hogy erről a verzióról az égvilágon semmit konkrétumot nem tudok, kivéve azt az év eleji hírt, hogy Vista miatt csak valamikor 2007-ben kerül majd sor a kiadására. Ami szintén tuti: béta programot még nem hirdettek hozzá.
 
(Az eredeti írás tegnap jelent meg a TechNet blogon)

Összefoglalás (dolgozat nem lesz :D)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. na ja, ez fontos, csak vajon kit erdekel majd bő egy év múlva :D
     
    ja és neked miert nincs neved?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s