GOW

Jesszus, ilyenkor látszik, hogy nem kicsit (naon) le vagyok maradva ezen a területen. A számítógépes játékokról van szó :), asszem utoljára C64-en vagy a +4-esen játszottam, úgy vagyok vele, mint az alvással: sajnálom rá az időt. De most lehet hogy változik a dolog, ti. Barcelonában, az IT Forum-on nyertem egy XBOX360-at (én, aki a büdös életbe nem nyerek semmit, jó kezdés, nem? :D), amit első gondolatként pont az eddigiek miatt el akartam adni, de miután balga módon örömömben szinte nyomban megírtam a gyerekeknek a jó hírt, érthető okokból már nem volt visszaút :D
 
Így aztán, kezdődhet a hardverspirál 3.0, a PC alkatrészek és a Media PC építés mellé az XBOX kiegészítők vásárlása :D, nyilván kezdjük a játékokkal, ezért aztán a mai nap egy pici részét néhány játék megismerésével töltöttem, aztán estére viszont be is kerültem a bűvkörbe, és annak ellenére h kb. 3 ember munkája várna rám, a jövő héttől már kezemben lévő Gears of War játék videóit, trailereit, leírásait nézegetem. Besz*ras. Itten van a YouTube-os reklámja, és innen lehet letölteni ugyanennek egy jó minőségű verzióját. A zene pedig: Gary Jules – Mad World, eccerűen fantasztikus, kombinálva az agresszív képi töltéssel pedig telitalálat. Engem legalábbis letaglózott rendesen.

GOW” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. ezek a képek ugyan nem ingame-ek, de ingame sem fogsz csalódni a grafot illetően

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s